h1

Jim Beam, az öreg partyarc

december 9, 2007

Nos, ahogy látom a decemberi hónapot a PATT Season Finale írással nyitom meg. Vágjunk is bele:
Kedden elviharzottam debrecenbe, Operációs Rendszerek II gyakra, de a szokásosnál több pénz volt a zsebemben. Beültem órára, majd mikor a tanár elzavart (megkaptam az aláírást, ezért már nem látott tovább szívesen), felhívtam Csontit, hogy merre jár. Előzőleg beszéltünk róla, hogy majd felmegyek hozzá, mert ezen a héten Bázis volt a célpontunk. Ezért felesleges lett volna 6 óra után még hazamennem, tehát eleve úgy készültem, hogy a gyakorlat után felmegyek Csonthoz. Csakhogy nem számítottam arra, hogy öt perc után vége az órámnak, majd mehetek a hidegre ki. Csont épp a Corában volt, így megegyeztünk, hogy majd megvárom valahol az egyetem környékén. Szóval felültem a villamosra, elmentem a plázáig, ott leszáltam, és elgyalogoltam a Meteorig. Ez egy jó kis hely, még annó Laci komámmal fedeztük fel, mikor TCS koncertre mentünk a Főnixbe. Na a lényeg, ott megkajáltam, majd kértem egy üdítőt: Mondtam a csajnak adjon már egy AloeV-t. Erre Ő: milyet?! Mondom tök mindegy, adj valamilyet. “De mégiscsak Te vagy a vásárló”. És mivel nem jutott eszembe a “ribizli” szó, mondtam neki, hogy adjon egy lilát. “Hmm ilyen íz nincs, de tudom mire gondolsz”. Hát baszd meg, erre gondolok. Visszabattyogtam a plázához, közben megittam a szerzeményem, majd visszagurultam egy jó sárga villamossal az egyetemig. Ekkor telt el EGY óra. Felhívtam Csontot, hogy hol jár: “Mingyárt megyek” jött a válasz. Egy órát vártam még az egyetem előtt. Csörög a telóm: “Hé nem vársz meg az állomásnál?” kérzedte. Tudtam hogy gáz van, még el se indult. OK, fel a villamosra, állomásnál stop. Felhívtam Csontot, hogy ezt a versenyt is megnyertem, mert hamarabb értem ide, de legalább megtudtam, hogy már úton van, SŐŐT, már több mint a felét meg is tették. Végre-valahára megjött. Újságolta is nagy boldogan, hogy olyan pólót vett, amin be fogok szarni. Felpattantunk a villamosra, majd elmentünk Csont lakosztályába. Beadtam a diákom, kitöltöttem amit kellett, közben a biztonsági szidta a rendszert, az egyetemet, a mittom én milyen uszó eb-seket, akik szétrandalírozták a kolit. Ezen mi elnevetgéltünk, majd felmentünk a szobába. Csonti megmutatta a pólóját, egyből kiszúrtam, hogy az egyik vérpacában benne van egy Superman-jel, Csonti erre anyázott egy sort, hogy micsoda köcsög vagyok hogy ezeket észreveszem (amúgy ez végigkísérte őt egész este). Utánna elment szarni meg tusolni. Közben a szobatársával beszélgettem, legfőképp a pénzről (mivel talált 5000Ft-ot), és annak lehetséges befektetési formáiról. Ő az online fogadásokban látja a jövő pénzkereseti lehetőségét, elmondta hogy működik, mit kell csinálni, mikor lesz pénz belőle, én igazából a felét sem értettem, de hát az a lényeg hogy Ő igen. Közben Csont is kész lett, majd kezdődött a bulik előtt rég nem nézett Barátok Közt (igazából előtte a Fókusz, de ezt nem szeretem). Na ezt néztük, majd mikor vége lett elindultunk. Megint egy fasza sárga villamos jött, amin beszélgetni lehetetlen. Tehát a plázáig vezető utat legfőképp csendben tettük meg, persze néha átüvöltöttünk egymásnak pár szót, pl. azt, hogy nem lehet beszélgetni a zajtól. Mikor a plázánál leszáltunk, és beindult a villamos, megintcsak nem lehetett hallani semmit azon kívül, de hál’ Istennek akkor már nem kellett sokáig tűrni. Legyalogoltunk a TESCO-ig. Bent szétnéztünk, meglestük a DVD-ket, a játékokat, a LCD TV-ket, de a legnagyobb csodálatot mégis a pia-részlegen produkáltuk. Megláttuk ugyanis, a díszdobozos Jagermaister-t. Közelebbről megnézve, annyi látszott, hogy van benne kémcső, egy Jager, meg egy kémcsőtartó. Itthon (ma), aztán kiderült, hogy igazából 2×1L Jager az az egy, a többivel meg nem tévedtük. Akkor még nem volt ára, de ma már nagyon jó vételnek tűnik (mindenképp megpróbálunk beújítani majd egyet). Sokáig tűnődtünk, hogy mi legyen, de végül öreg barátunknál, Jim-nél tettük le a voksot. Kosárba ment még egy kóla, majd irány ki. Egy hűtőkocsi mögött összeöntöttük. Közben többször meg kellett álni,valamiért valahogy nem bírtam abbahagyni a nevetést. Szépen összekevertünk, majd irány fel a Bázis. Az egy jó 20 percnyi út onnan a TESCO-ból. Közben dumálgattunk, pl. arról, hogy az a retek Kovácsovics Fruska fogja megnyerni a SzarSzületiket, mert már a Fókuszban is benne volt, még MIELŐTT indult a Születik! Figyeljétek meg, hogy annak valakije nagyon sokat nyalt/nyal az RTL valakijének. Látszik rajta, hogy már örülni sem tud normálisan, mikor a műsorban mondják a nevét, hogy sikerült bejutni. Persze hogy nem tud, hisz nincs meglepve, tudja hogy bent lesz. Na ennyi kitérő után térjünk vissza: szóval dumálgattunk, megjegyeztünk hogy kicsit durvább íze van most a whiskey-nek mint általában (kicsit savanykásabb volt mint általában), beszéltünk arról, hogy ki milyen gazdag lesz, meg hogy ki hol fog lakni, azátn jött az Ibiza téma, hogy mit csinálnánk, ha lenne fölös 10 millánk. Ezt már a templomnál dumáltunk, ahol Csonti már eléggé szarul volt. Megittuk gyorsan a kis maradékot, és mentünk. Közben Csont már nem bírta, és elment hányni az egyik virágosba. Tőle megszokhattuk, hogy csöndes, mint az éjjeli szellő, de most, mintha egy mikrofon lett volna elé téve: az egész sétányon végigvisszhangzott a művelet. Valami eszméletlen akusztikai élményben volt részem, már másodperc eltérésekkel lehetett hallani az “öhm-ööööööhmm”-öt. Szerintem George Lucas filharmonikus zenekara nem tudna ekkora audiophil élményben részesíteni. Mikor “kész lett”, odament egy csöveshez zsepit kérni, de hát mivel csöves, annak semmilye nem volt. Nem baj, mentünk tovább. Találkoztunk 2 csajjal, meg egy palival. Az egyik csajjal szóba elegyedtünk, aztmondta Norvégiából jöttek, meg hogy ott lövöldöznek stb. Hát persze, én meg Mexicói vagyok. Komolyan mondom már ki van a tököm mindenkivel aki igy nagyzol, hogy innen jött, onnan jött stb. Lementünk az Orpeusba, kértem két sört. Leültünk, dumálgattunk. Iszonyúan elkezdett fájni a hasam, szerintem az az aloe verás üccsi megadta. Bementem a WC-re, és akkor fogott el a hányás, mikor megláttam a WC kagylót. Na egy életem-egy halálom, könnyítettem magamon. Csonti is megjegyezte, hogy túl sokáig voltam bent. Akart venni még egy sört, de mondtam neki, hogy én azt nem vállalom be. A Bázisba menet találkoztunk Csonti ismerősnőivel (akiket nem sokra tartok, mondhatni kurvák). Kéregettek, kuncsorogtak, Csontival beszélgettek, majd végre valahára bementünk a bázisba. A pénztárcámba jól eldugtam a kiesős dolgokat (bérlet, stb), majd leadtam a kabátot. Na ott még a kurvák kuncsorogtak egy sort (Csontii vegyél már valamit nekünk nincsen pénzük, stb), én már nem is nagyon foglalkoztam velünk. Vettünk 2-2 pezsgőt, megint urizáltunk. Úgy nyomtuk egész este: Kezemben a pezsgő, plusz a pohár. Állítólag ajálgattam Eszternek a pezsgőt, de ő nem kért, ezért kirugtam a lábát :S Hát a kínálgatás rendben van, de ezt a lábkirugós dolgot se Csonti nem látta, se én nem emlékszem rá, a többiek meg Esztert nevették ki mert elesett, és aztmondták Rá, hogy részeg (szóval lehet tényleg az volt, és nem bántottam :) )

Na szóval nyomattuk bent nagyon. Mivel a bázis elég rafnált hely (mármint domborzati szempontból), kaptam a lábamra egy szép kis csíkot, jelezvén, hogy úgy belerúgtam egy egyik emelvénybe, hogy le kellett ülnöm. Olyan 3 óra felé kivettem a kabátomat, mert elővigyázatosságból megintcsak elindultam hamarabb az állomásra. Ki is értem időben, de olyan fáradt voltam (előző este sem aludtam valami sokat), hogy kint az állomáson el-elbóbiskoltam hosszab-rövidebb időre. Természetesen a 4-es vágány felé néztem, mert ott szokott jönni a 4:30-as vonat. Egyszer “felriadok” (értsd: nagyon lassan kinyitom a szemem), hátranézek: hát nem ott áll az a kibaszott vonat?! Az 5-ösön. Na gyorsan felpattantam. Ebesnél felszállt egy kommunista nyilas öregasszony, minden mozzanatot leírt a kis naplójába (mint én ide, csak Ő rossz szándékkal, azt hitte még mindig él a “figyelj mindenkit” rendszer). Na szidtam is magamban. Az út egy örökkévalóságnak tünt. Komolyan mondom ilyen hosszú utam még nem volt Debrecenről Karcagra. De megérkeztem. Hazabattyogtam, beszélgettem kicsit muterommal (ment dolgozni), majd bementem a szobámba és leültem netezni. Közben ettem. Na neteztem olyan 7 óráig, majd lefeküdtem aludni. Ez olyan jól sikerült sajnos, hogy 23:10-valameddig aludtam, pedig mennem kellett volna még vissza a Loviba este. Szóval sajnos az alvókám miatt nem tudok beszámolni a Csont által “Bang&Burn”-nek elnevezett epizódról, de reménykedjünk, hogy ír egy kommentet erről a buliról is :D Ennyi voltam erre a hétre. Elég valószínű, hogy egy darabig nem lesz post, vagy ha lesz nem bulikról, mivel elég keményen vizsgaidőszakunk van az egyetemen (bár lehet hogy Laciboi szülinapjára elnézek Egerbe). Nos, ennyit akartam kiadni magamból mára. Viszlát legközelebb!!

One comment

  1. [...] Jim Beam, az öreg partyarc Nos, igen. Ez a buli is bekerült… Az ominózus kétszemélyes bázisos bulink Csonttal. Ez volt az egyik legjobb “kevésszereplős” party, tehát mindenféleképp itt a helye. Emlékszem, itt vette fel Csont először a ROCK STAR-os pólóját, és itt kevertünk egy eléggé pálinkás utóízű whiskey kólát is (a TESCO mögött, ráadásul valamiért állandóan nevetnem kellett, a végén Csontira is “átragadt”, és alig bírtuk átönteni a cuccost az egyik üvegből a másikba)… [...]



Szólj hozzá