Szent Hubikuk!

Nagyon rég írtam már ide, és ez csak egy igen rövödke post lesz, mivel ez történt a legrégebben a le nem írt dolgok sorában.

Az egész történet azzal kezdődött, hogy Csonti és én rábeszéltük Mészáros Nincs$ Lacit arra, hogy mégislegyenmár 2000$-ja, és szervezzen már bulit kb. másnapra. Hát szerencsétlen Lacinak nem volt más választása, belement a dologba (csak egy kicsit kellett győzködni). Megbeszéltük, hogy megyek majd érte kocsival, utánna ki TESCO, majd irány Csontihoz, mivel el akartam hozni tőle az ottfelejtett drága pénzért, legális forrásból igen nehezen beszerzett DVD-re véletlenül felíródott sorozataimat. Estefelé elmentem Lacihoz, Ő lejött, és elviharzottunk a TESCO-ba. Ahogy László meglátta a sok csillogó üveget, az összes önbizalma elszállt. Egyszerűen nem tudta, hogy mit akar. Végül, nem kevés rábeszélés után (20-30 perc) végre megvette a KETTŐ 0,5L-es Hubit, Dávid legnagyobb örömére. Laci annyira a hatása alá került, hogy miután begyömöszölte a táskájába a kincseket, és beült a kocsiba egyből azt mondta: “Vigyél haza!” De hát Laci, ne menjünk Csontihoz, vagy pár kört még? – kérdeztem. “NEEEEEEEM!” – jött a válasz. Jólvan, hazavittem, majd én is hazamentem. Gondoltam nem lesz belőle baj, ha nem megyek el Csontihoz, végülis már pár éve barátok vagyunk, csak nem sértődik meg. Otthon kiáztattam pórusaimat egy gyerekgyilkosan-forró fürdőben, felöltöztem, majd indultam Lacihoz, természetesen már gyalog. Mikor felértem jött a hír: Csonti megsértődött, nem jön. “WHYYY?” – kérdeztem amolyan Lukácsos egyszerűséggel. “Megsértődött, mert nem mentél hozzá”. Na jó, elkaptam Laci elől a gépet, MSN, Csonti – KLIKKKLIKK. “Hé Csonti miért is nem jössz?” – írtam lázasan. “Mert Laci 2 hubit vett” jött a válasz. “Meg már a kedvem is elment”. Egyszóval nem jött be a várt reakcióm, Csonti mégis megsértődött. Ez nem jelentett mást, minthogy egy üveg = egy ember. Egy másodpercig sajnáltuk hogy nem jött Csonti, de hamar belenyugodtunk a dologba. Laci elővett 2 BÖGRÉT, 3/4-ig töltötte, majd bementünk a szobába néztünk valami sorozatot. Közben dumálgattunk, ettünk, majd sajnos nem tudom már hány óra felé ráébredtünk, hogy rohadtul nincs már a lónyálból… A kétségbeesés uralkodott el rajtunk, és a félelem: “MI TÉVŐK LEGYÜNK?”. Menjünk a HEMO-ba, az úgyis mindig nyitva van. Na jó, indulás. Mikor leértünk, valami nedves, csúszos, viszkozitásában egyáltalán nem levegőnek érződő anyagok kezdték beborítani gyögyörűséges ruhám és fejem. Természetesen a kibaszottul legeslegnagyobb esőben birtunk elindulni. Lacinak jött az ötlete: KOMMANDÓZZUNK. Na jó, a lövést már úgyis kipróbáltuk a halasnapokon, egy kis futás meg nem árthat. Ajtótól ajtóig futottunk, mindig más ment elől. Az áruház környékén egy csapat fogságba esett egyáltalán nem kommandós embert láttunk meg. Az egyik köszönt is. Joc volt az. Ezt kb. csak akkor fogtam fel, mikor a lihegéstől meggörnyedt testtartásból felnéztem. Innenstől kezdve együtt rohangáltunk az estében. Beültünk a HEMO-ba, ahol találkoztunk Baszival. Ittunk ott is még pár sört, majd a jó hangulatra, és a hajnali 3 óra körüli időpontra tenkintettel elindultunk a zIFI-be (ugyanis ilyenkor már ingyenes). Laci valamiért fél az IFI-től (pedig Őt sose pécézték ki), ezért vonyítva hazarohant. Mi meg felmentünk, és egy darabig jól elszórakoztunk. Utánna meguntam

Egy hét múlva csöngetnek: “Dávidnak megvan minden irata?” Hát Dávidnak semmije nem volt meg, kivéve a jogsija, mivel azt okosan otthonhagyja az ilyen jellegű összezörrenésekkor. “A HEMO-ba megtalálja őket”. És tényleg!! Minden ott volt, még a pénz is megvolt benne!! Eszméletlen rendesek voltak, szóval köszönöm szépen mindenkinek, akik ott dolgoznak és megőrízték a sok drága iratomat!!