Archive for 2009. február

h1

Rég volt, tán igaz se volt…

február 24, 2009

Hú de sok idő telt el az utolsó írásom óta! Semmi frissülés, semmi hír, semmi új olvasnivaló, ejnye-bejnye…

Úgy emlékszem kettő darab bulival vagyok adós, de mivel régen voltak, nem biztos hogy minden infó teljesen akkurátusan lesz leírva :) Kezdjük a régebbivel, mégpedig a “Dávid és Gombi átmennek Lovardázni” c. project-el.

Mivel Lovardáról van szó, valamikor rég, még tavaly Gombival elhatároztuk hogy átmegyünk Debbe szétcsapni az emberek között, szóval összekaptuk magunkat és felszálltunk a vonatra. Csonti azt hiszem valami születésnapi bulin volt, tehát Gombi meg én elhatároztuk hogy beülünk a vigadóba. Mikor odaértünk, kerestünk egy jó kis helyet, aztán beültünk. Kikértem 4 tequilát, meg egy kólát. Közben dumálgattunk, Gombi ismerkedett a hellyel, és persze fogyott a tequila mintha víz lett volna a sivatagban. Közben szólt a zene, pár számot felismertünk, pár nem tetszett, ami meg tetszett, de nem tudtuk mi az, Gombi megkérdezte :D Kb. mindenkihez odament, hátha tudja mi szól éppen. Úgy emlékszem csocsóztunk is párat. Olyan 11 felé elindultunk a Lovardába. Előtte Gombi ideadta a telefonját, hogy vigyázzak rá, nehogy felhívjon valakit ilyen állapotába, mert abból csak káromkodás származhat. Igy hát elraktam a telefonját, és elindultunk utunkra. Egy 10-15 perc múlva odaértünk. Beálltunk a sorba, megvettük a jegyet, utánna beraktuk a kabátokat a ruhatárba, majd bementünk. Innenstől kezdve konkrétan kb nem találkoztam senki ismerőssel, ebbe a halmazba van Gombi is, mivel Ő is eltünt :D Aztán olyan negyed négy felé kimentem enni, bevágtam egy gyrost, meg egy lángost. Gombi és Csonti még mindig sehol! Lassan a vonat is megy, hát mi tévő légy Dávid?? Hívjuk fel Gombit! – jött a nagy ötlet. Hívom a számot, egyszer csak valami elkezd rezegni a zsebemben – “hát persze!” – csaptam a homlokomra – Gombi telefonja itt van nállam!! Mivel semmi kedvem nem volt ottmaradni, ezért kimentem az állomásra. A vonatot éppen elértem. Abban a pillanatban, ahogy a vonat elindult, csörög a telefonom. Csonti volt:
- “Hello, baj van Dávid, Gombi nem tudja hogy a kabátja!!”
- “Hát beraktuk a ruhatárba, nállam nincs csak a telefonja!”
- “Hmm oké akkor”

Másnap Gombi elkocsikázott a telefonjért, s a sztori végülis jól végződött, meglett a kabát is :)

A másik buláj a Szilveszteri Diszkósit volt. Nos, itt akadtak problémák. Kb. már egy héttel ezelőtt Bali készített “terveket” amiket MSN-en átküldött mindenkinek, mondhatni le volt zsírozva minden. Úgy volt, hogy mindenki együtt megy át debben, ahol Karináéknál kezdünk majd. Na ebből az jött össze, hogy a csapat töredéke -4 ember- jutott át azzal a vonattal, amivel akart, Gombiék természetesen lekésték a vonatot. Mivel ünnep volt, természetesen csak 2 óra múlva jött másik vonat. Csonti meg már Debben volt, erről SMS-ben tájékoztatta Balázst (Ő meg csak annyit mondott erre, hogy “Rendben.”)… Debrecenbe érve a 31-es buszt kellett keresnünk. Természetesen pont az orrunk előtt ment el, így 10-15 percet vártunk. Amikor megjött felültünk, kijukasztottuk a jegyet és ültünk. Itt már megbontottuk a béjlízt :D Mivel a baj csőstől jön, hát miért ne mentünk volna túl a megállón?? Nem baj, hát körbe megy a busz – gondoltuk. Hát nem ment körbe :D A csávó leszállított minket Debrecen gettójában. Bali itt vett két kólát (ugye ez Gombiéknál maradt, ők meg karcagon). Ott megint vártunk egy fél órát, természetesen a jegyeket kidobtuk. Hát nem kellett volna, ugyan az a busz, ugyan azzal a fickóval jött vissza. Nem baj, hát lyukasszunk megint. 10 perc buszozás után elértünk Karináékhoz. Ott szépen be lettünk tessékelve, el lettünk helyezve a szobában, és Bali már hozta is a piákat. Dumálgattunk erről-arról, vártuk a többieket. Nemsokára meg is érkeztek (mivel mi elbuszoztuk az időt). Ők is helyet foglaltak, majd elkezdődött a tényleges ivászat. Amikor úgy gondoltuk hogy idő van, elindultunk a főnixhez. Természetesen a problémák még nem értek véget, én úgy elraktam a jegyem, hogy hirtelen nem találtam meg :D Balázs erre ideadta az ő jegyét, és vett egy másikat. Bent Gombival küldük az ipart, vele mászkáltunk, ettünk, ittunk. A buli végefelé Ő kicsit elfáradt, nagyon aludni akart. Állítólag hányt is, bár ezt én konkrétan nem láttam, Ő mesélte. Volt bent hot-dog árús is. Hát nem akarok hazudni, de ha nem vettem 5-öt, akkor egyet se! Négy óra felé (azt hiszem) találkoztam Zoliékkal, akikkel megbeszéltem, hogy hazahoznak (kocsival voltak). Aki tudja hogy hol a Főnix, és hogy régen hol lakott Baggio “Hamé” társunk, az azt is tudja, hogy legalább egy órás séta a kettő közötti táv :D Persze Zoli oda parkolt :D Na mind1, hát legyen…

Ezen a kettő íráson kívül azt hiszem nem vagyok adós mással, mivel csak pár kisebb dolog történt (volt DJ születésnap a HEMO-ba, pár sörözés Lacinál, de hát ezekről nem sok írni való van, csak dumálgattunk).

Szitkozódni lenne kedvem (egyetem miatt), de most azt inkább kihagyom, elég volt az előző két post (de lesz még olyan, ha felgyűlik bennem muszáj lesz kiírnom magamból!!)